Múltunk

Pécs MJV Közgyűlése 2004-ben határozott arról, hogy a várost részt vesz a világ egyik legdinamikusabb iparágában azzal, hogy megalapította a Pécsi Filmirodát, amelynek feladata a hagyományos filmcomission szerep ellátása volt.

A tevékenység során hamar kiderült, hogy a filmcomission feladatok ellátására nem elég a képzés és a felkészültség, szükséges a filmipari környezet, a filmszakmai humán erő fejlesztése, és a minimális filmipari facilitások megléte. Ugyancsak világossá vált, hogy elszigetelten nem végezhető a tevékenység, az országban több hasonló szervezetnek is létre kell jönnie és növekednie kell.

A pécsi kezdeményezés felkeltette az érdeklődését a regionális filmalapok európai szervezetének, a Cine-Regiónak is, és történetében egyedülálló módon tagjai közé emelte a még csak projekt formában létező Dél-Dunántúli Filmalapot.

A szervezeti tagság és dr.Peter Zawrel, a Bécsi Filmalap (FFW) vezetőjének személyes támogatása nagyon sok szakmai segítséget jelentett, de még ez sem lett volna elegendő az MMKA  szakmai támogatása nélkül. A Közalapítvány 2006-ban már létrehozta a Regionális Ügyek irodáját, és a Kézdi-Kovács  Zsolt vezetésével, Joó Tamás  segítségével sokat haladt előre a filmalap létrehozásának ügye.

A szakmai előkészítés után 2008. május 29-én Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata megalapította a Dél-Dunántúli Filmalapot és a tevékenységet a regionális tevékenységet ellátó közhasznú szervezethez, a Kulturális Innovációs Kompetencia Központ Egyesülethez rendelte. A szervezet elnöke Keresnyei János, aki a filmalap képviselője a CineRegioban is.

Az alapításkor a város határozatot hozott arról,hogy a filmes és art média támogatásait a filmalapon keresztül finanszírozza és a szakmai felügyeletet a filmalapra bízza. Ugyancsak ezt javasolta az EKF szervezetének is. Az EKF körüli változások és nehézségek  ellenére a szervezet továbbra is együttműködik a Filmalappal, sőt az egyik legnagyobb projekt a Filmalap együttműködésével kap új értelmezést.

A Filmalap gazdasági szerepének kihangsúlyozása és a gazdaságfejlesztésben való részvétel folyamatosságának biztosítására 2010. június 10-től  a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara lett az új tulajdonosa a Dél-Dunántúli Filmalap Nonprofit Kft.-nek.