Kőbe vésetett a Szerelmi Tízparancsolat – megkötöttük a regionális koprodukciós szerződést

2010. december 1-ei határidővel az ONO Pictures-szel Aradról, Romániából közösen meghirdettünk egy rövidfilmes forgatókönyvíró-pályázatot „Szerelmi Tízparancsolat” címmel. Témája, nem nehéz kitalálni, a szerelem volt, ami sokakat megihletett: több mint 60 pályamű érkezett, a Fekete-tengertől Budapestig, ebből választottuk ki három kritérium alapján (eredetiség, megvalósíthatóság, egyszerűség) a tíz nyertest (ötöt Magyarországról négyet Romániából és a nemzetközi promóciónak köszönhetően egyet Novi Sadról). Az általuk írt forgatókönyvekből fog elkészülni 2012-ig az a tíz kisfilm Ovidiu Darian rendezésében, amiket összefűzve egy nagyjátékfilm fog megszületni.

A film rendezője, Ovidiu Darian, valamint Keresnyei János és Onoriu Felea, producerek 2011. január 14-én megosztották a sajtó képviselőivel tapasztalataikat, terveiket. A találkozó végén aláírtuk a két ország közötti koprodukciós megállapodást, amely történelmi pillanatnak számít, mert Európa ezen részén még nem történt hasonló.

A film rendezője Ovidiu Darian, Aradon élő rendező lesz. A költségvetést a román producerrel közösen 500 ezer Euróra becsüljük, ami nagyon alacsony költségvetésnek számít nagyjátékfilmek esetében. A film főszerepeit és a legfontosabb technikai feladatokat profikra fogjuk bízni, de lehetőséget fogunk biztosítani egyetemistáknak is a projektben való részvételre.

Pécsett 2011. január 13-15 között tartottuk a film forgatókönyvíróinak első műhelytalálkozóját (workshopját), amin fontos filmkészítési tényezőket a rendező vitatott meg a résztvevőkkel. A rendező elmondta, a nyertes 10 történet nagyon különbözik egymástól, de a következő üzenet mindegyikben kibontakozik: a mai világ túl nagy nyomást gyakorol a fiatalokra és még az olyan örök érzések, mint a szerelem is teljesen új értelmet kellett, hogy nyerjenek. A szerelem, mint a filmből ki fog majd derülni, jelenthet önimádatot, a szeretett lény elvesztését, vagy az érzés ismételt megtalálásáért folytatott küzdelmet.

A film ötlete a rendezőben, Ovidiu Darianban merült fel, aki mögött 15 év szakmai tapasztalat van és többek között Francis Ford Coppolával is dolgozott. 2010 szeptemberében, amikor ellátogatott Pécs városába és megismerkedett a hires pécsi lakatfallal és történetével, amire Darian úgy tekintett, mint a város lakóinak rejtett történeteinek szimbólumai. Az emberek szerelmüket és életüket ezekbe a lakatokba zárták. Pécsről és Aradról azt nyilatkozta, hogy két olyan város, amelyeknek a mozgóképes lehetőségeit nem aknázták még ki eléggé.

Az eredeti ötlet szerint mindegyik rövidfilmben központi szerepet kapott volna a lakatfal. A forgatókönyv-ötletek beérkezése után azonban ezt az ötletet módosítottuk, de továbbra is fontos szerepet fog betölteni a projektben. 2010 őszén a CinePécs Nemzetközi Filmfesztiválon a rendező és producertársa találkozott Keresnyei Jánossal, aki azonnal beleegyezett az ötlet támogatásába egyrészt co-produceri minőségében, valamint közösen kiírták a forgatókönyv-pályázatot is. Filmalapunk a film megvalósításához is maximális segítséget szeretne nyújtani.

A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar televíziós műsorkészítő szakjának vezetője, Gocsál Ákos a sajtótájékoztatón elmondta, ők technikai, anyagi és szakmai támogatást szeretnének nyújtani a Szerelmi Tízparancsolat megvalósításához. Fontosnak tartja, hogy a tantermen és a kötelező oktatási anyagon kívüli tapasztalatot szerezzenek, és hatalmas potenciál rejlik ebben a projektben. Hozzátette, a szak a Filmalap további terveiben is szeretne segíteni, ahol csak lehetőség adódik rá.

Keresnyei kihangsúlyozta: ez az első regionális együttműködés, soha nem történt még meg az, hogy a két ország nem főváros-szinten kötött volna filmes megállapodást. A filmeket Aradon és Pécsett fogják forgatni, ezért feltételezhetően a két régióban élő közönség szívesebben jön a moziba megnézni a filmet, mert büszkék lesz rá, hogy a saját városukban bontakoznak ki a történetek. Azonban nem úgy kell elképzelni, hogy öt filmet Pécsett, ötöt pedig Aradon fogunk leforgatni: lesznek pécsi forgatókönyvek, amiket Aradon fogunk elkészíteni. A premiert egyszerre szeretnénk Pécsett és Aradon megtartani. A filmet elsősorban európai forgalmazásra készítjük, fesztiválokon szeretnénk szerepeltetni.

A találkozó végén Onoriu Felea és Keresnyei János aláírták a koprodukciós megállapodást, ezzel jogi értelemben is “kőbe vésetett” a Szerelmi Tízparancsolatot. A workshop következő állomását Aradon tartjuk március elején, ahol tovább fejlesztjük a forgatókönyveket, közös motívumokat fogunk meghatározni, hogy az egy nagyjátékfilm formáját fel tudja venni.

Közzétéve: 2011. január 15. szombat - 17:46 | Kategória:Filmalap.
Legfrissebb írásaink és a hozzászólások az RSS 2.0 hírcsatornán követhetőek.
Elnézést, a hozzászólások és a visszajelzések ezen írásunknál nem engedélyezett.

Elnézést, ezen íráshoz a hozzászólás nem engedélyezett.